A tüntetések résztvevői figyelmen kívül hagyták a meghosszabbított, elvben már délután 4 órakor kezdődő kijárási tilalmat. Több ezren kísérelték meg lerohanni a belügyminisztérium belvárosban lévő székházát, majd látni lehetett, amint egy élettelen testet visznek magasba emelve a tömeget alkotó emberek. Többen megsebesültek.
Képgaléria
Mint az AP hírügynökség jelentette, egyelőre nem lehet tudni, vajon éles lőszerrel, vagy gumibevonatúval lőttek a rohamrendőrök.
az áldozatok száma
Legalább 73 ember meghalt és több ezren megsebesültek az egyiptomi tüntetők és rendőrök pénteki, illetve szombati összecsapásai során, amivel 80-ra emelkedett a Hoszni Mubarak elnök elleni tüntetések öt napja áldozatainak száma – közölték kórházi forrásokból.
Pénteken 62 ember vesztette életét, közülük 35-en a fővárosban, Kairóban; szombaton 11-en haltak meg – 3 Kairóban, 3 Rafahban és 5 Iszmaílíjában. A tiltakozó mozgalom első három napján 7-en vesztették az életüket.
Egy szemtanú elbeszélése szerint a hadsereg harckocsizói a levegőbe leadott lövésekkel akadályozták meg, hogy egy kairói külvárosban a tömegből több százan berontsanak egy, a központi bankhoz tartozó épületbe, ahol pénzt nyomtatnak. A behatolni szándékozók végül elmenekültek
lemondott a kormány
Ahmed Nazíf kabinetje távozott, miután Hoszni Mubarak elnök televíziós beszédében jelezte, hogy meneszti a kormányt.
El-Baradei Nóbel-békedíjas politikus, aki csütörtöki visszatérése után a rendszer megváltoztatását követelők élére állt, Mubarak elnök távozását követelte a televízióban.
Új miniszterelnök és alelnök
Közben Ahmed Safík kapott megbízatást, hogy alakítsa meg az új egyiptomi kormányt – jelentette szombaton késő délután az állami televízió.
Omar Szulejmán, a hírszerzés főnöke pedig alelnök lett, és ebben a minőségében letette a hivatali esküt – jelentette a kairói média. Azóta, hogy 1981-ben Hoszni Mubarak elnök lett, most első alkalommal létesítettek ilyen posztot az országban.
Több városban is összecsaptak
Az éjszaka folyamán a hadsereg egységei vették át a kormányépületek és más kulcsfontosságú létesítmények őrzését a rendőrségtől, és a Tahrír téren több páncélos is megjelent. Az ország több pontján tömegek tüntetnek.
A Tahrír tértől nem messze a hadsereg lezárta a parlamenthez és a kormányépületekhez vezető utat. A kormányzó párt székházának épületét a tüntetők a pénteki zavargások során felgyújtottak.
Tüntetők ezrei csaptak össze a rendőrökkel szombaton az észak-egyiptomi kikötővárosban, Alexandriában. Az al-Dzsazíra arab hírtelevízió azt jelentette, hogy tudósítója több mint 20 holttestet látott Alexandria kikötővárosban.
A tüntetők megostromolták az állambiztonság székházát a Gázai övezet határán fekvő egyiptomi Rafahban, az összecsapásban három rendőr életét vesztette.
Kairóban ragadnak a turisták
Egyre nagyobb számban gyülekeznek külföldi turisták Kairó fő repülőterén, hogy elutazhassanak az országból.
Repülőtéri források szerint szombat dél körül mintegy másfél-két ezren próbáltak meg helyet találni bármely távozó járatra előzetes helyfoglalás nélkül, de a helyzetüket jócskán megnehezíti, hogy több európai és amerikai légitársaság is elkezdte felfüggeszteni vagy törölni kairói járatait, az egyiptomi légitársaság gépei pedig nagyon sokat késnek.
Az izraeli légitársaság egy különjárata kimentett a kaotikus kairói helyzetből mintegy kétszáz izraelit, köztük a diplomaták családtagjait és több tucat turistát – jelentették be szombaton Jeruzsálemben.
Magyarok eddig még nem fordultak segítségért az egyiptomi magyar nagykövetséghez – közölte a Külügyminisztérium sajtófőoszályának vezetője