A körülményekhez képest jó egészségi állapotban van a Szudánban kiszabadott Papp István ENSZ-alkalmazott – közölte Hajdu János, a Terrorelhárítási Központ főigazgatója.
A magyar békefenntartó folytatni akarja a munkáját. Elmondása szerint nem bántalmazták és lelkileg sem tört meg a fogva tartása alatt. Előbb a családjával akar találkozni, de utána visszatérne az ENSZ-misszióba – hangzott el az egyik szudáni tévécsatornának adott nyilatkozatában.
KÉPGALÉRIA!
Kiszabadulása a szudáni hatóságok erőfeszítéseinek köszönhető – jelentette ki Kemal Saiki, az ENSZ és az Afrikai Unió közös missziójának (UNAMID) szóvivője. Elmondása szerint a magyar békefenntartót repülőgépen el-Faser légikikötőjébe vitték, ahonnan Kartúmba utazott, miután egy orvos megvizsgálta, és megfelelőnek tartotta az egészségügyi állapotát.
A polgárháborús övezet északi részén, Kutum és Kebkabija települése között adták át az 56 éves nyugalmazott alezredest a szudáni hatóságoknak – értesült az AFP.