Kigyulladt egy román repülőgép

Felszállás közben kigyulladt hétfőn Romániában egy katonai repülőgép, fedélzetén 11 személlyel, akik közül nyolcan valószínűleg életüket vesztették.

Tíz ember vesztette életét, hárman pedig súlyosan megsebesültek hétfőn a Konstanca megyei Tuzla repülőterén, miután közvetlenül a felszállás után lezuhant és kigyulladt egy gyakorló repülőgép.

Egy Antonov 2 (AN-2) típusú kisgépről van szó, amelyet ejtőernyős katonák kiképzésére használnak. A tragédia pillanatában a fedélzeten a személyzet három tagja és tíz ejtőernyős katona tartózkodott. Miután a repülő a földhöz csapódott, három ember még ki tudott ugrani, de súlyos gerinc- és végtagtöréseket, illetve égési sérüléseket szenvedtek.

Egy korábbi jelentés arról számolt be, hogy a gép fedélzetén 11 ember tartózkodott, s nyolc lehet a halálos áldozatok száma.
Nyolc mentőkocsi és számos tűzoltóautó érkezett azonnal a helyszínre, a sebesülteket a helikopteres mentőszolgálat (SMURD) szállította Bukarestbe. A többiek benn égtek a gép belsejében.

A baleset oka egyelőre ismeretlen, a vizsgálatot majd ezután kezdik el. A védelmi minisztérium kötelékébe tartozó régi típusú – az ötvenes években gyártott – repülőt a szakértők rendkívül biztonságosnak tartják, ezért nem annyira műszaki, mint inkább emberi hibára gyanakszanak.

Címkék: külföld