A megkérdezettek 28 százaléka “teljesen”, 35 százaléka “inkább egyetért” a javaslattal, míg 20 százalék “inkább”, 12 “teljesen ellenzi” azt, 5 százalék pedig nem nyilvánított véleményt – áll a CSA közvélemény-kutató intézet felmérésében, amelyet a Le Parisien című fővárosi napilap ismertetett.
Nicolas Sarkozy kedden jelentette be, hogy “a családi pótlékot igazolatlan iskolai hiányzás esetén szisztematikusan fel kell felfüggeszteni”. Az elnök tájékoztatása szerint az erről szóló törvénytervezetet a jövő héten terjeszti a kormány a nemzetgyűlés elé.