Közel áll a megvalósuláshoz az Iránnal kapcsolatos “két rossz választási lehetőség”: engedni atomfegyvere előállítását vagy erővel lerombolni atomlétesítményeit – figyelmeztetett Izrael ENSZ-nagykövete.
Gabriela Salev elmondta, hogy országa továbbra is reméli, hogy diplomáciai úton és szankciók bevezetésével megállítható, hogy Irán nukleáris fegyvereket fejlesszen. Hírszerzésük azonban úgy értesült, hogy ez “nem évek kérdése” – tette hozzá.
A diplomata felidézte, hogy Irán önként beismerte: uránt dúsít. Ennek mértéke pedig meghaladja a békés célú alkalmazáshoz szükséges szintet Salev szerint.
A nagykövet elárulta azt is, hogy magas rangú izraeli és amerikai kormányzati és katonai vezetők Jeruzsálemben és Washingtonban egyaránt azon tanakodnak, hogy katonai csapásméréssel megállítható-e a nukleáris program. Ezt az is alátámasztja, hogy az izraeli vezérkari főnök jelenleg washingtoni látogatáson tartózkodik, Joe Biden amerikai alelnök pedig Izrael vendége.