Nehezebb lesz bejutni Ausztráliába

Ausztráliában úgy szigorították a bevándorlási szabályokat, hogy az kedvez az angol nyelvet beszélőknek és a diplomásoknak. Az indoklás szerint azért, mert az országba túl sok fodrász és szakács érkezett, de kevés orvos és mérnök.

Chris Evans bevándorlási miniszter azt mondta, túlsúlyban vannak az alacsonyabb szakképzettségű bevándorlók abban a rendszerben, amelyet még a 2007-ben megbukott John Howard kormányfő vezetett be.

Az új szabályok kedveznek majd azoknak, akiknek már van állásajánlatuk, szemben azokkal, akiknek csak szakképzettségük van, vagy még tanulnak. A lépés várhatóan csökkenti az ausztrál egyetemekre a letelepedés szándékával jelentkező külföldiek számát. Szakértők szerint a külföldi diákok 70 százaléka tervez tartós letelepedést Ausztráliában.

Az országban tavaly minden negyedik külföldi diák indiai volt. Az egyetemek ugyanakkor arra számítanak, hogy a felvételizők száma 30 százalékkal csökken, mert Melbourne-ben, Ausztrália második legnagyobb városában idén több erőszakos cselekmény történt az ott élő indiaiak ellen.

A hiányszakmák új listáját ez év májusában hozzák nyilvánosságra, s azon a magasabb szakképzettségűek már előnyt élveznek. Azok a külföldiek, akik olyan képzésre jelentkeztek, amely nem szerepel az új listán, végzésük után 18 hónapot kapnak arra, hogy szakmájukban elhelyezkedjenek. Amennyiben ez nem sikerül, el kell hagyniuk Ausztráliát.

Címkék: külföld