“Ezek az ujgur gyanúsítottak egy terroristaszervezet, a Kelet-turkesztáni Iszlám Mozgalom tagjai” – jelentette ki a kínai külügyminisztérium szóvivője.
A svájci igazságügyi miniszter előző nap jelentette be, hogy az alpesi ország, fittyet hányva a kínai nyomásgyakorlásra, befogad két ujgur nemzetiségű foglyot – egy testvérpárt – a bezárásra ítélt guantánamói amerikai börtöntáborból. A két szabaduló rabnak a Svájc északnyugati részén fekvő, Franciaországgal határos Jura kanton engedélyezte a letelepedést.
Kína kezdettől fogva élénken tiltakozott az ujgurok befogadása ellen. Peking szerint “a kínai állampolgárságú feltételezett terroristákat Kínába kell hazaszállítani, függetlenül a nemzetiségi hovatartozásuktól”.
Folyamatosan szállítják el a foglyokat Guantánamóról, miután Barack Obama amerikai elnök elrendelte a tábor bezárását. Jelenleg még 192 embert tartanak fogva a 2002 óta működő létesítményben, amelyet rengeteg bírálat ért jogvédő csoportok és külföldi kormányok részéről.