Ön a lengyel rendszerváltás idején Magyarországon végezte a tanulmányait, hogyan látta innen az otthoni történéseket?
Az elején még senki nem hitte, hogy ilyen mértékű változást lehet elérni, de amikor már egyszer elkezdődött a folyamat, fokozatosan közeledtünk a célhoz. Ezt jól mutatják az 1989-es események. Először létrejött az ellenzéki kerekasztal, aztán a nem teljesen demokratikus választások, ahol még az alsóházban meghatározták, hogy a képviselők 60 százalékát az akkori kormánypártnak kell adnia. A szenátusban a Szolidaritás elsöprő győzelmet aratott, holott korábban a kommunisták úgy vélték, hogy a választások után is meg tudják tartani a szenátusi többséget. A következő lépés az volt, amikor a két kisebb párt a Szolidaritás oldalára állt, és megalakult az első nem kommunista, demokratikus lengyel kormány.
Az új kormány komoly gazdasági reformokat hajtott végre, melynek segítségével áttértek a piacgazdaságra. Mekkora volt az intézkedések társadalmi támogatottságat?
Lengyelország rendkívül rossz gazdasági helyzetben volt a 80-as években, az eladósodás óriási méreteket öltött. A kommunistáknak éppen ezért nem is volt más választásuk, mint leülni a Szolidaritás Szakszervezettel. A reformok szükségességében konszenzus volt a két politikai oldal között. Igaz, hogy az emberek sokáig nem látták, pontosan hova vezetnek a reformok, amelyek eleinte a kiadások, főleg a szociális juttatások csökkentését jelentették. Az akkori pénzügyminiszter éppen ezért rendkívül népszerűtlen volt, de érdekes, hogy amikor a mostani válság során arról kérdezték az embereket, ki lenne a legalkalmasabb az ország élére, akkor a jelenlegi kormányfő után pont az egykori pénzügyminiszter kapta a legtöbb szavazatot.
“Mindenki látta, hogy az ország érdekeit védik” (fotó: Gáti András)
Bizonyos stratégiai kérdésekkel kapcsolatban, ilyen volt az Európai Unió és a NATO-csatlakozás, de általában a biztonságpolitikai kérdések, soha nem volt igazán vita Lengyelországban. A politikai rendszereknek általában az a jellemzője, hogy van egy kormányzópárt és van egy ellenzék, amely kritizál. Fejlett demokráciáknál ezt jól meg lehet figyelni, főleg az angoloknál. Ez egy normális része a politikai életnek, de ami a legfontosabb, hogy az embereknek legyen elképzelésük arról, hogy mi vár az országra. Én kívülállóként úgy látom, hogy ezt többé-kevésbé sikerült Lengyelországban megvalósítani a rendszerváltás idején. A politikai játék mögött ott volt a felelősség, mindenki látta, hogy az ország érdekeit védik.
A rendszerváltás óta eltelt húsz év megmutatta, hogy az alapvető változások bevezetéséhez elég pár év, de a hozzáállás és a társadalom gondolkodásának megváltoztatásához lehet hogy egy nemzedék is kevés.
Milyen segítséget kaptak a nyugati országoktól?
Amikor a kommunista rendszerről áttértünk a piacgazdaságra, meg kellett tanítanunk az embereket arra, hogyan kell a magánvállalkozást kezelni, hogyan kell önálló céget működtetni. A nyugattól kapott segítség nem anyagi, hanem inkább tudással, a know-how átadásával kapcsolatos volt. A rendszerváltás első igazi áldozatai különben a nők voltak, ők vesztették először el a munkájukat. Ma már persze nagyon sok nagyvállalat van, amelyek sikeresek, ezek egy részét az akkori nők kezdték el működtetni.
A vállalkozás elindításához természetesen az anyagi alapokon kívül jogi alapok is kellenek. Érdekes, hogy a rendszerváltás után húsz évvel még mindig van mit tenni ezen a téren. Most dolgoznak például egy olyan lengyel törvényen, amely az interneten keresztül jelentősen lerövidítené egy vállalkozás elindítását, bejegyzését.
A lengyelek elégedetten gondolnak vissza a rendszerváltásra?
Igen. Nagyon nehéz gazdasági helyzetben voltunk, ugyanakkor az a tízmillió ember, aki támogatta a Szolidaritást, olyan nagy erőt jelentett, hogy az emberek többsége akarta a változást. Húsz év elteltével az emberek többsége, úgy tűnik, elfelejtette a kezdeti nehéz éveket. A kilencvenes évek eleje nem volt könnyű, de utána már beindult a gazdaság. A mostani válság persze minket is érint, és belátható ideig egész Közép-Európa nem lesz képes olyan 4-5 százalékos növekedést produkálni, ami ahhoz kellene, hogy elérjük a nyugati életszínvonalat.
Hazánkat még a térségen belül is a legrosszabb helyzetben érte a válság. Sokan nosztalgiával gondolnak vissza a múlt rendszerre a kiszámítható körülmények miatt. Lengyelországban is tapasztalható ez a jelenség?
A rendszerváltásnak mindenhol, így Lengyelországban is voltak vesztesei, az állami gyárak privatizációja után megugrott a munkanélküliség, a változásért elég borsos árat fizetett a társadalom. A gyárak többségét el kellett adni, mint például azt a hajógyárat is, ahol a szolidaritás megalakult, ez természetesen nem volt jó érzés. Lengyelország számára bizonyos szempontból szerencsés volt, hogy a rendszerváltás után nem jött olyan nagy nyugati beruházás, így sok vállalkozás meg tudott erősödni, mert alkalmazkodni kellett a piaci körülményekhez. Elég, ha csak azt nézzük, hány új élelmiszergyár jött létre, vagy például azelőtt soha sem gyártottunk buszokat, csak tavaly viszont már háromezret adtunk el ezekből.