Iskolát lőttek Gázában

Egy nő és egy gyermek halt meg szombaton hajnalban a Gázai övezetben egy ENSZ-iskola elleni izraeli tüzérségi támadásban a terület északi részén fekvő Beit Lahíjában - közölték szemtanúk és orvosi források. Egy ENSZ-szóvivő elítélte az esetet.

A támadásban további 25-en megsebesültek, az épület kigyulladt.

Az iskola körül heves harcok folynak az izraeli harckocsik és palesztin fegyveresek között. Ugyanakkor számos civil menekült előzőleg az épületbe a tűzharc elől.

Ez volt a negyedik eset, hogy a Gázai övezet elleni izraeli támadás december 27-i megindulása óta a palesztin menekültek segélyezésére létrejött ENSZ-ügynökség (UNRWA) valamelyik iskoláját támadás érte. Chris Gunness ENSZ-szóvivő elítélte az akciót és elmondta: az iskolában legalább 1600-an zsúfolódtak össze, s az izraeli hadsereg tudta, hogy óvóhelynek használták az épületet. A szóvivő közölte: vizsgálatot indítanak háborús bűntettek ügyében, és a bűnösöknek bíróság előtt kell felelniük tetteikért.

Az izraeli hadsereg is vizsgálja az ügyet, eddig nem kommentálta a támadást. A korábbi esetekben arra hivatkoztak, hogy a Hamász harcosai iskolákat, mecseteket és más polgári objektumokat használnak fel támadásaik indításához. Ugyanakkor a hadsereg beszámolt arról, hogy a szombat hajnali órákban 50 Hamász-állást bombáztak izraeli harci gépek.

Az ugyancsak az övezet északi részén lévő Beit Hanúnban egy kétéves kislány halt meg egy izraeli gránáttól, míg Karamában három palesztin vesztette életét ágyútűzben.

Címkék: külföld