Ha meghívást kapna valamelyik magyar televíziós állomástól, még mielőtt a magyarok választani mennek, készséggel elmagyarázná, milyen veszélyeket hordoz Orbán esetleges hatalomra kerülése – vetette fel a pozsonyi kormányhoz tartozó Szlovák Nemzeti Párt (SNS) magyarellenességéről ismert elnöke.
Orbán Viktor „nagymagyar soviniszta, ultranacionalista” – fogalmazott Slota egy televíziós interjúban. Az a Slota, aki a közelmúltban Csáky Pált, az MKP elnökét perrel fenyegette meg, mert Csáky ultranacionalistának nevezte őt. Előzményként az SNS vezére „okádéknak, rohadt ganénak” titulálta Csákyt.
Ján Slota a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) vezetője (Fotó: MTI)
Slota szerint Csáky minden lépését Orbán Viktor irányítja, s ezek a lépések a szlovákiai magyarok autonómiájának megteremtését és Dél-Szlovákia ezt követő elcsatolását célozzák. Ám, amíg az SNS-nek kormányzati szerepe lesz, a magyarok hiába álmodoznak. Ezzel a megközelítéssel a műsor másik vendége, az ellenzéki szlovák kereszténydemokraták (KDH) képviselője, Martin Fronc is azonosult, mondván, hogy az ő pártja sem enged meg semmiféle autonómiát.
Koszovóról szólva az SNS elnöke azt mondta, hogy a tartomány függetlenségének egyoldalú kikiáltása olyan precedens, amely súlyosan veszélyezteti Szlovákiát. Szerinte a magyarok Szlovákiában elszigetelődnek a szlovák társadalomtól, s mivel a végső elkülönülésre készülnek, a helyi magyar fiatalok már meg sem tanulnak szlovákul – derül ki több, a kedd esti televíziós beszélgetést ismertető szlovákiai hírportál közléséből.