A vád szerint Mark Deli Siljander volt republikánus kongresszusi képviselő lobbizott szenátoroknál az Iszlám Amerikai Segélyszervezet nevű adománygyűjtő csoport érdekében, amely több mint 130 ezer dollárt küldött az al-Kaida és az afganisztáni tálibok egyik támogatójának.
A vádirat szerint az iszlamista segélyszervezet 50 ezer dollárt fizetett Siljandernek a lobbizásért. Az is szerepel a vádpontok között, hogy hazudott a volt képviselő, amikor e lobbitevékenységéről faggatták a hatóságok.
Siljander négy évig volt az amerikai képviselőház tagja. Ronald Reagan néhai elnök 1987-ben megbízta egy évre, hogy képviselje az Egyesült Államokat az ENSZ közgyűlésében.