A hét algériai és egy francia gyanúsítottat már hosszabb ideje figyelték, és kedd hajnalban egy összehangolt akcióban fogták el őket Párizsban és környékén, illetve Rouen körzetében.
Az Iszlám Magreb al-Kaidája – korábbi nevén az Ima és Harc Szalafista Csoport – vállalta magára a múlt keddi algíri kettős pokolgépes merényletet, amelyben 41-en vesztették életüket, köztük 11 ENSZ-alkalmazott. Az algériai legfelsőbb bíróság épülete és az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának helyi képviselete ellen végrehajtott robbantásoknak 177 sebesültje is volt.
A Franciaországban őrizetbe vett nyolc férfi lakásán nagy mennyiségben találtak az Iszlám Magreb al-Kaidájának szánt eszközöket. A nyomozók tudomása szerint a csoport az utóbbi időben nem tervezett franciaországi merényleteket végrehajtani. A gyanúsítottakat a francia hatóságok 96 órára tarthatják őrizetben vádemelés nélkül.