A Traian Basescu államelnököt támogató PD-be most az az alakulat olvad be, amely korábban a Calin Popescu Tariceanu miniszterelnök Nemzeti Liberális Pártjából (PNL) szakadt ki. Az új párt neve Demokrata Liberális Párt, elnöke Emil Boc lesz, Stolojan pedig a két alelnöki tisztség egyikét tölti majd be.
A történtekre számítani lehetett azóta, hogy Stolojan és hívei kiléptek a PNL-ből a “liberális elvek megmentésére” hivatkozva. Az akkori új alakulat nem titkolta, hogy célja szövetséget építeni a kormánykoalícióban korábban helyet foglaló, majd ellenzékbe szorult Demokrata Párttal.
A mostani egyesüléssel az európai parlamenti választásokon legjobban szerepelt és a közvélemény-kutatások ranglistáján is első helyet elfoglaló demokraták még erősebbek lesznek, s ezzel – sokak szerint – Basescu politikai hátországát is megszilárdítják. Számos politikai erő véli úgy, hogy a pártegyesüléssel befejeződött folyamatot maga Basescu “irányította”.