„Megpályázom az Egyesült Államok elnöki tisztét” – közölte a felvételről sugárzott interjúban.
A Magyarországon Esküdt ellenségek címmel látható krimisorozat 65 éves sztárja, Tennessee állam egykori szenátora alaposan felforgathatja a republikánus elnökjelölt-aspiránsok rangsorát; a legkövetkezetesebb középutas konzervatív pályázóként kívánja elnyerni a szavazók bizalmát. Az indulását régóta lebegtető politikus már kedden e-mail üzenetben közölte a sajtóval: hónapokig vizsgálta, érdemes-e indulnia, és pozitív választ kapott. Sok támogatója szemére veti, hogy túl későn lép be a versenybe, de független elemzők úgy látják, ismertsége miatt nem lesz nehéz behoznia a hátrányt.
Az NBC televízió Jay Leno show-jában Thompson egyebek között világosság tette: támogatja az Egyesült Államok iraki szerepvállalását, egészen addig, „amíg a feladatunkat nem teljesítjük”. Kifejtette: a legrosszabb dolog, ami Amerikával megtörténhet, az az, ha gyengének és megosztottnak hiszik.
A közvélemény-kutatásokban korábban is szerepeltetett Thompson szilárdan tartja második helyét a republikánus politikusok népszerűségi rangsorában Rudy Giuliani volt New York-i polgármester mögött. Utóbbinak 25 százalékos a támogatottsága, Thompsonnak 21, a harmadik helyen Mitt Romney volt massachusettsi kormányzó áll 17 százalékkal.
Elemzők azt is megjegyzik: a George Bush kormányzásából kiábrándult konzervatív szavazótábor nosztalgiával gondol vissza a néhai – szintén színészként indult – Ronald Reagan elnökségére. Sokan, akik a jelenlegi nyolcfős kormánypárti jelöltaspiránsi mezőny egyik tagjával sincsenek kibékülve, Thompsonban látják a reményt a konzervatív aranykor visszahozatalára.