SZUDÁN

Afrika legnagyobb területű országát vallási (a lakosság 70 százaléka muzulmán, 25 százaléka törzsi /animista/ és a maradék 5 százalék keresztény vallású) és etnikai (52 százaléka fekete-afrikai, 39 százaléka arab) megosztás uralja. A 19. század végén Angol-Egyiptomi Szudán néven angol birtokká váló ország 1956-ban vívta ki a függetlenséget, ám az elmúlt több mint fél évszázadot állandó konfliktusok jellemezték, katonai diktatúrák és iszlám-orientált kormányzatok váltogatták egymást.

A legjelentősebb ellentét az északi muszlim és a nem muzulmán déli fekete-afrikai régió között jelentkezik (1956-72-ben volt az első, 1983-2005. a második polgárháború). A több mint két évtizeden át tartó háborúskodás ráadásul nem csekély emberáldozatot követelt: a halottak száma meghaladta a 2 millió, s több mint 4 millióan menekültek el.

Muzulmán kontra animista

Afrika legnagyobb területű országában egyes információk szerint közel harminc fegyveres csoport működik, amelyek becslések szerint akár harmincezer tagot is maguk mögött tudhatnak. A válság kialakulásának körülményei azonban jóval összetettebbek, a vallási-etnikai szál mellett, hatalmi-geopolitikai és gazdasági problémák egész sorát is rejtik. Az ellentétek egyikét az „észak-dél konfliktus” szolgáltatja. Az ország függetlenné válása óta szinte folyamatosan harcok dúlnak az arabok által irányított északi területek és a délen élő keresztény és animista lakosság között.

A harcok okaként az északi muzulmán kormányok által erőltetett arabizálási törekvések, az afrikai eredetű, keresztény és törzsi vallású csoportok elnyomása és jogaik semmibevétele emelhető ki. 1983-ban a dinka származású John Mebior Garang ezredes vezetésével lázadás tört, miután a szudáni diktátor az iszlám párt nyomására az egész ország területére kiterjesztette a sáriát, azaz az iszlám törvénykezést. Garang megszervezte a Szudáni Népi Felszabadító Mozgalom nevű lázadó szervezetet, amely ellenőrzése alatt tartotta a déli területek többségét. A 2005-ös békeszerződés átmenetileg véget vetett az évtizedeken keresztül tartó belharcoknak.

Dárfúr: szervezett népírtás

Szudán nyugati részén, Darfúrban, ahol a lakosság szinte teljes egészében muzulmán, nem vallási, hanem etnikai okok szolgáltatják a forrongásokat. A jelenlegi kormány hatalomra jutása óta (1989) azon dolgozik, hogy nagyobb teret biztosítson az arab származású lakosságnak az afrikai származásúakkal szemben. A kormányzat az itt letelepedett, földművelést folytató törzsek hagyományait, kultúráját igyekezett megsemmisíteni. Amikor „békés” eszközökkel nem érte el a kívánt célt, felfegyverezte az ellenfeleket, a nomád életmódot folytató arab törzseket, mondván, amennyiben elüldözik az „afrikai” származású törzseket, megkapják a földjeiket. A helyiek politikai szervezetei (Szudáni Felszabadítási Hadsereg és az Igazság és Egyenlőség Mozgalom) erre válaszul kapcsolatot kerestek a déli felkelőkkel (Garang mozgalmával) és az északi, muzulmán ellenzéki szervezetekkel.

A kormány ezzel egyidőben létrehozta arab fegyveres csoportját, a dzsandzsavídot is, amely Dárfúrban 2003 eleje óta etnikai tisztogatást hajt végre a térség fekete afrikai lakossága ellen. A milícia egységei módszeresen gyilkolják a helyi fekete-afrikai földműves népességet, megerőszakolják a nőket, és felgyújtják falvaikat. A konfliktus eddig több mint 300 ezer ember életét követelte, további 2 millióan pedig otthonaikat elhagyva, menekülttáborokba kényszerültek. Több mint 3 és fél millió ember túlélése a nemzetközi segélyektől függ.

Helybeliek futnak egy piactéren, miután puskalövéseket hallottak Kartúmban (MTI/EPA)

Darfúrt és környékét 2003 februárjában környezeti katasztrófa is sújtotta: a szudáni kormány ellen lázadó csoportok felügyeletük alá akarták vonni a kormány által elhanyagolt, sivatagos területet, és ezzel az ivóvíz-, élelem-, üzemanyag- és egyéb forrásokat. A természeti erőforrásokért vívott küzdelem azonban fegyveres konfliktusba csapott át, amely azóta kiterjedt a szomszédos Csádra és a Közép-Afrikai Köztársaságba is, közvetlenül veszélyeztetve a szomszédos államokat is. Ez pedig nem zárja ki a ruandai mészárlás esetleges megismétlődését.

Menekülttáborok és rettegés

Jelenleg az ország nyugati része, Darfúr tartomány humanitárius katasztrófaterületként van számon tartva: a menekültek egyharmada az élelem és ivóvíz hiánya miatt már közvetlen életveszélyben van, havonta további 10 ezer ember veszti életét a kegyetlenkedések következményeiből kifolyólag. 2004. december 31-én a szudáni kormány és az ország déli részét ellenőrző Szudáni Népi Felszabadító Mozgalom képviselői ugyan aláírták a polgárháborút lezáró naivashai békemegállapodást, azonban Darfúrban továbbra is folytatódott az erőszak mindkét oldalon. Az ENSZ-nek tett ígérete ellenére a szudáni vezetés légitámadásokkal megszegte a tűzszüneti megállapodást, nem oszlatta fel a dzsandzsavíd fegyveres csoportot, és nem állította őket bíróság elé.

A konfliktus megfékezésével megbízott Afrikai Unió hétezres létszámú, rosszul felszerelt békefenntartó hadteste pedig alkalmatlannak bizonyult a rend helyreállítására és a civil lakosság megvédésére. Az Egyesült Államok képviselőháza az emberi jogi csoportokkal egyetemben népirtásnak minősítette a szudáni konfliktust.

Érkezhetnek a békefenntartók

2006 májusában a szudáni kormány aláírta a Darfúri Béke Megállapodást, a támadások ennek ellenére még intenzívebben folytak. Többszöri visszautasítás után 2006 végén a szudáni kormány végül elfogadta az ENSZ dárfúri békefenntartó szerepét azzal a feltétellel, hogy a döntés értelmében a világszervezet és az Afrikai Unió alkotta vegyes békefenntartó kontingens alakulata utazzon a nyugat-szudáni Dárfúr tartományba. Az ENSZ BT végül 2007 augusztusában 26 ezer békefenntartó kiküldéséről döntött.

2007-ben a szudáni kormány és a dárfúri lázadók hatvan napos tűzszünet megkötésében állapodtak meg, és arról is döntöttek, hogy nemzetközi védnökség alatt békekonferenciát tartanak az afrikai ország nyugati körzetében dúló erőszak megállításának érdekében.