Az ilyen beszédek csak feldühítik a Nyugatot, amely így is további szankciók meghozatalára készül – vélték iráni politikusok. A Mahmúd Ahmadinezsádot egykor támogató konzervatívok most azt mondják, hogy az indulatos retorika szükségtelenül provokálja a Nyugatot.
A jelek szerint egyre elégedetlenebb Szajed Ali Hamenei ajatollah, Irán vallási és politikai vezetője is, akiről úgy tudni, hogy támogatta Ahmadinezsádot a 2005-ös elnökválasztáson. Hamenei, aki Irán politikai ügyeiben, köztük atomprogramban, a végső szót kimondja, február 19-én magas rangú politikusokat, köztük minisztereket és az alelnököket fogadva nyíltan bírálta a kormány gazdaságpolitikáját, így közvetve Ahmadinezsád elnököt.
Szemrehányást tett Ahmadinezsádnak a Reszálat konzervatív politikai és gazdasági napilap is, amely szerint a külpolitikában nem elfogadható sem a gyengeség, sem a feleslegesen sértő nyelvezet. Az újság szerint a tapintat, a gazdag diplomáciai nyelvezet és a kifinomult politika kiszámított kombinációjára van szükség.
Az Etemad Melli reformista napilap, utalva a beszédre. rámutatott, hogy a vonatnak szüksége van fékre az úti cél biztonságos eléréséhez. Hangsúlyozta, hogy az elnök a szavazókat képviseli, így a nemzet nevéhez és méltóságához méltóan kell beszélnie. Az Ahmadinezsádot bíráló hazai hangok még jobban felerősödtek, miután szövetségesei megsemmisítő vereséget szenvedtek a decemberi helyhatósági választásokon.
A szavazást a reformpárti és az Ahmadinezsád-ellenes konzervatív erők nyerték meg, amelyek szerint az elnök túl sok időt veszteget a Nyugat ostorozására és elhanyagolja az amúgy is hanyatló gazdaságot.