Magyarország új szlovákiai nagykövete, Heizer Antal a találkozó után az MTI-nek azt mondta: oka van azt remélni, hogy a visegrádi országok kormányfőinek nyár elejére tervezett szlovákiai csúcstalálkozója előtt Gyurcsány Ferenc és Robert Fico közvetlen kétoldalú találkozója is megtörténik.
A magyar és a szlovák miniszterelnöknek első alkalommal Visegrádon, a visegrádi négyek magyar elnökségi időszakot záró eseményén lett volna alkalmuk a kétoldalú megbeszélésre, ám ez elmaradt. „A kormányfőknek azóta egy-egy multilaterális fórumon már többször volt alkalmuk arra, hogy találkozzanak” – fogalmazott a pozsonyi magyar nagykövet.
Az új magyar nagykövet szavai szerint a szlovák miniszterelnök ismét “készségét fejezte ki, hogy részéről a kétoldalú találkozó akár Szlovákiában, akár Magyarországon, akár a határ menti régióban is lehetne”.