Szamír Szumájdáje a CNN televíziónak vasárnap adott interjújában azokra a veszélyekre hívta fel a figyelmet, amelyeket az amerikai csapatok távozása teremtene. A diplomata szerint az amerikai katonák kivonása vákuumot hozna létre, és ez csak a terroristáknak, a bűnözőknek és azoknak az Irakhoz közel lévő regionális hatalmaknak kedvezne, amelyek az ebből adódó lehetőségekre várnak. Meglátása szerint az amerikai csapaterősítéssel a bagdadi kormány időt kapna reformterveinek a megvalósítására.
A nagykövet reményét fejezte ki, hogy az iraki biztonsági erők mihamarabb a mostaninál jobban felfegyverzettebbek és felszereltebbek lesznek, és számításai szerint néhány hónap elteltével az arab ország biztonsági reformja megvalósításának az útján elegendő előrehaladás történik.