Az iraki miniszterelnök mindenki számára nyilvánvalóvá tette, hogy nem akar az ország első embere lenni, és minél előbb átadná a miniszterelnöki posztot valaki másnak. A Wall Street Journalnak adott nyilatkozatában Núri al-Máliki beszélt egyebek mellett a miniszterelnökségét megkeserítő pártcsatározásokról és nehezményezte azokat a híreszteléseket is, melyek szerint elveszítette az amerikaiak támogatását.
„Bárcsak még a ciklus vége előtt kiszállhatnék” – fogalmazott az ország első embere, aki kizárta, hogy a következő választásokon is jelöltként induljon. Nem akartam ezt a pozíciót, csak azért vállaltam el, mert azt gondoltam, hogy ezzel a nemzet érdekeit szolgálom – mondta al-Máliki.
A politikus egyik kiemelkedő egyénisége volt a Szaddám-rezsim alatt működő síita ellenálló mozgalomnak, s májusban tette le négy évre szóló miniszterelnöki esküjét, miután személyében – második nekifutásra – sikerült olyan kormányfőjelöltet állítani a síitáknak, akit a szunniták és a kurdok is támogattak. A konszenzus azonban nem tartott sokáig, s Málikit nem csupán a szunniták támadták, saját pártjában sem tudott rendet tartani.