Az Airbus A-321 gép nem sokkal 11 óra előtt szállt le a nemzetközi repülőtéren. Vladislav Husák cseh rendőrfőkapitány közölte, hogy a férfit az utasoknak a rendőrség közreműködésével sikerült ártalmatlanná tenniük és az illetőt őrizetbe vették.
Irina Dannenberg, az Aeroflot szóvivője Moszkvában a személyzet elleni “támadási kísérletnek” nevezte a történteket. A cég egyik, az ITAR-TASZ orosz hírügynökségnek nyilatkozó vezetője szerint a szóban forgó férfi részeg volt. Egy másik Aeroflot-illetékes a Rosszija televíziónak adott nyilatkozatában közölte: az Airbus A-321 egyik utasa azzal fenyegetődzött, hogy robbanószerkezet van nála.
További részletek egyelőre nem ismeretesek, a gépeltérítő kilétéről sincs hír. A repülőtéren válságstáb ült össze, a 190 üléses utasszállító a légikikötő épületétől mintegy két kilométerre vesztegel a betonon a CT cseh köztelevízió helyszínen tartózkodó tudósítója szerint.