Az orosz ügyészek kétszer is kihallgatták a britek részvételével azt a három katonai-biztonsági hátterű oroszt, akik november elsején egy londoni szállodában találkoztak az ott és akkor polónium 210-es sugárzó izotóppal halálosan megmérgezett Alekszandr Litvinyenko dezertált állambiztonsági tiszttel. Mindhármukat tanúként hallgatták ki, akárcsak három másik személyt.
A két kulcstanút, Andrej Lugovojt és Dmitrij Kovtunt, akik együtt voltak Litvinyenkóval, amikor a plutóniumot tartalmazó teáscsészéből ivott, a Scotland Yard komolyan gyanúsítja. Kovtunt, aki október utolsó napjaiban Moszkvából Hamburgon át utazott Londonba, a német hatóságok sugárzó anyag csempészésével gyanúsítják. Az Interfax szerint tanúvallomásokat tett még a három barát több beosztottja, családtagja, valamint Kovtun és Lugovoj ügyvédje és kezelőorvosa is.
A főügyészségi közlemény szerint a brit nyomozók “meglehetősen magas színvonalúnak” értékelték az orosz szakmai segítséget, és elégedetten nyilatkoztak a közös munkáról. Mindamellett egy brit lap szerint az orosz ügyészek mellőzték számos olyan kérdés feltételét Kovtunnak és Lugovojnak, amelyek érdekelték a brit nyomozókat, s ezek csak azért nem panaszkodtak nyilvánosan, nehogy tovább rontsák a már amúgy sem felhőtlen brit-orosz kapcsolatokat.
A brit nyomozók nem találkozhattak uráli börtönében az államtitkok kiadásának vádjával elítélt Mihail Trepaskin volt állambiztonsági tiszttel sem, aki ezután egy közvetítő útján tudatta a britekkel annak a ma is aktív tiszttársának a nevét, akit a Litvinyenko-gyilkosság kulcsfigurájának tart