A PC-nek sikerült összegyűjtenie az egyszerű indítvány benyújtásához szükséges, megfelelő számú aláírást. Ez a kis párt a kormány gerincét alkotó Demokrata Párttal (PD) és a Nemzeti Liberális Párttal (PNL), valamint az RMDSZ-szel együtt kormányoz a koalícióban. Ennek ellenére ezzel az indítvánnyal megtámadta Markót, amiért Székelyföld területi autonómiája mellett foglalt állást. A konzervatívok október közepén jelezték már e szándékukat, miután Markó elmondta beszédét az 1506-os székely nemzetgyűlés emlékére rendezett agyagfalvi ünnepségen.
Markó Béla mélyen erkölcstelennek minősítette a konzervatívok indítványát. Szerinte a parlamenti szavazáskor az RMDSZ liberális és demokrata koalíciós partnerei is nehéz helyzetbe kerülnek. A kezdeményezés csak akkor lehet sikeres, ha a képviselőházi vitán a törvényhozók fele, valamint további egy fő megszavazza azt.
Egy bukaresti jogász az MTI kérdésére már korábban elmondta: az “egyszerű indítvány” kezdeményezője vitát javasol a parlamentben egy adott kérdésről, ezt szavazás zárja, de a voksolás eredményének nincs közjogi következménye, legfeljebb politikai üzenete.