A tálibok szerint Oszama bin Laden él

Az afganisztáni tálibok szóvivője szerint Oszama bin Laden minden híresztelés ellenére él. A szóvivő a francia hírügynökségnek nyilatkozva elmondta, hogy találkoztak „Oszama több barátjával", akik biztosították őket arról, hogy bin Laden életben van.

A szóvivő a francia hírügynökségnek nyilatkozva elmondta, hogy a „jelenlegi helyzet miatt” nem léptek közvetlen kapcsolatba az al-Kaidával, de Oszama bin Laden barátai azt mondták, hogy az al-Kaida vezére életben van.


Ugyancsak egy tálib vezetőt idézett az al-Arábíja műholdas hírcsatorna iszlámábádi tudósítója, akivel közölték: bin Laden él, és jó egészségnek örvend. A nemzetközi terrorista hálózat vezetőjének halálhírét a hét végén a L’Est Républicain című francia regionális lap röppentette fel francia és szaúdi titkosszolgálati jelentésekre hivatkozva.


A lap úgy tudta, hogy Oszama bin Laden augusztusban Pakisztán területén tífuszban meghalt. A hírt azonban sem Párizs, sem Rijád, sem Iszlámábád, sem Washington nem erősítette meg. Ugyanakkor az amerikai Time magazin legutóbbi számában, szintén szaúdi forrást idézve, az al-Kaida vezetőjének „súlyos betegségéről” írt.

Oszama bin Laden és helyettese, Ajman az-Zavahri feltételezések szerint az afgán–pakisztáni határvidéken rejtőzik. Bin Ladenről utoljára 2004 novemberében került nyilvánosságra videofelvétel, néhány nappal az amerikai elnökválasztások előtt, és ebben újabb terrortámadásokkal fenyegette meg az Egyesült Államokat. Több neki tulajdonított hangfelvétel azonban azóta is napvilágot látott, a legutóbbi az idén júliusban, amelyben bin Laden közölte: harcolni fog az Egyesült Államok ellen a világ minden pontján.

Címkék: külföld