Titkos dokumentumok előkerülése keverte belpolitikai botrányba a francia elnököt és kormányfőt is, akiket az a vád ért, hogy fiktív bankszámlák alapján próbálták ellehetetleníteni riválisukat. Chirac köztársasági elnökről és bizalmasáról, Dominique de Villepin
Chirac és Villepin (MTI/EPA)
kormányfőről 2006 májusában bizonyosodott be, hogy két éve tudatosan próbálták korrupciós botrányba keverni és ezzel politikai értelemben végleg ellehetetleníteni saját táboron belüli legfőbb riválisukat, Nicolas Sarkozyt.
A botránynak nem lett belpolitikai következménye, a nyomozással illegálisan megbízott titkosszolgálati szakember kénytelen volt közölni megbízóival, hogy az ominózus számla nem létezik, és nem tudja lejáratni a kijelölt célszemélyt.
Más volt a helyzet a cseh Vladimír Spidla lemondása esetében, a miniszterelnök és a Cseh Szociáldemokrata Párt elnökére ugyanis nem nehezedett nyomás saját pártja vagy az ellenzék részéről. A cseh szocialisták katasztrofális EP-választási eredményei után a Cseh Szociáldemokrata Párt központi bizottsága nem vonta meg bizalmát Vladimir Spidlától, ennek ellenére a komrányfő – látva a választók és a párt bizalmának elvesztését – magától is lemondott.
Bill Clinton (MTI/EPA)
Az amerikai példa
Az Egyesült Államok két elnökének a széke akkor ingott meg, amikor nem nyilvánosságnak szánt megnyilatkozások szivárogtak ki, esetükben azonban a botrányok kirobbanása nyomán súlyos bűncselekményekre derült fény.
Clinton ellen szexuális zaklatás vádjával indítottak polgári pert, a bíróságon azonban eskü alatti hamis tanúzáson kapták, így a képviselőház egyszerű többséggel vád alá helyezte, a szenátusban azonban már a honatyák kétharmadának szavazatára lett volna szükség az elnök lemondatásához, de még az egyszerű többséget sem érte el, így hivatalban maradt.
Nixon lemondásának, távozásának esetében a Fehér Ház ovális termében rögzített hangfelvételek bizonyultak ügydöntőnek, a felvételek alapján ugyanis világossá vált, hogy a kampányfinanszírozás kapcsán történt visszaélésekről, illetve a Watergate irodaház demokrata irodáiba való betörésről az elnöknek tudomása volt, így személyes felelőssége van a demokrata politikusok lehallgatása kapcsán kirobbant botrányban. A felvételeket a képviselőház határozata alapján hozták nyilvánosságra, és a közvéleményt sokkolta az elnök olykor trágár szóhasználata. Nixon mellől a republikánus képviselők egy része kihátrált, és világossá vált, hogy nem számíthat a szenátus támogatására, így lemondatását megelőzendő saját maga jelentette be visszavonulását 1974-ben.
Kínos mondatok
Nixon már elnöki ciklusa alatt is magyarázkodásra szorult nem nyilvánosságnak szánt megjegyzései miatt, egy élő rádióadás alkalmával például azt hitte, hogy még tart a mikrofonpróba, és kijelentette, hogy megindította a nukleáris háborút a Szovjetunió ellen. Az ügy végül nem kavart nagy vihart.
Kiszivárgott magánbeszélgetések a jelenlegi amerikai elnöknek is okoztak kellemetlen perceket. A 2006 nyarán tartott G8 csúcstalálkozón ugyanis egy bekapcsolva felejtett mikrofon miatt mindenki fültanúja lehetett, amint George W. Bush keresetlen szavakkal illette Izrael Libanonban folytatott háborúját, és a Hezbollah tevékenységét, de ez sem járt következményekkel.
A kormány maradt
E kommunikációs bakiknál nagyobb politikai súllyal bírt Nagy-Britanniában a „Downing street Memo” néven elhíresült botrány, mely 2005 májusában robbant, és amely az angol felső vezetés titkos tanácskozását rögzíti. A felvételből kiderült, hogy jóval az Irak elleni háború megindításának bejelentése előtt az Egyesült Államokban már döntés született az offenzíva szükségességéről, a csapás megindításához a titkosszolgálatok már csak a megfelelő ürügyet keresték. Az eset leginkább az angol kormányzatnak okozott válságot, a botrány azonban a kabinet megbuktatásáig nem fokozódott, az ügy inkább az Egyesült Államok háborúellenes csoportjai számára szolgált igazolásként a későbbiekre nézve.
Csehországban 2005 áprilisában majdnem a kormány bukásával járt Stanislav Gross kormányfő lemondása, az országban azonban mégsem kellett új választásokat kiírni, a pártok ugyanis új koalíciós megállapodást írtak alá, és megegyeztek az új kormányfő személyében, így Jirí Paroubek vehette át a kabinet vezetését. A cseh kormányfő zavaros családi pénzügyei miatt döntött úgy, hogy lemond hivataláról. Gross akkor keveredett lakásbotrányba, amikor egy napilap kérdésére nem tudta megfelelően igazolni, honnan volt 1999-ben ötmillió koronája egy prágai luxuslakásra.
Aznar (MTI/EPA)
A kormánynak mennie kellett
Spanyolországban a konzervatív Néppárt választási kampány alatti hazugságai a voksolás végeredményét döntően befolyásolták 2004 áprilisában, és végül a nyolc éve hatalmon lévő Aznar-kormány bukásához vezettek. A Madridban elkövetett merényletsorozatot a kormánypárt a baszk ETA terrorszervezetnek tulajdonította, ezzel szemben az emberek nagy része az al-Kaidát tartotta felelősnek, a kabinetet pedig manipulációval vádolták. A kormány végül kénytelen volt elismerni, hogy a jelek az al-Kaidára utalnak. Valószínűvé vált, hogy az ország az iraki háborúban betöltött szerepéért vált a muzulmán szélsőségesek célpontjává, így a választásokat a háborút ellenző szocialista párti Rodriguez Zapatero kormánya nyerte meg.
A Jan Peter Balkenende vezette holland kormány 2002 áprilisában, egy hónappal az általános választások előtt döntött a lemondás mellett. A kabinet azt követően távozott, hogy egy, a jugoszláviai polgárháborúban történt srebrenicai vérengzés okait vizsgáló jelentés nyomán kiderült: a holland politikai és a katonai vezetésnek közvetlen felelőssége van a közel nyolcezer muzulmán férfi halálát okozó vérengzésben.