Növelte Bush népszerűségét a terrorriadó

Öt ponttal nőtt George Bush amerikai elnök népszerűségi indexe azután, hogy augusztus 10-én bejelentették Nagy-Britanniában a transzatlanti repülőjáratok elleni feltételezett merénylettervek leleplezését – ez derült ki a USA Today című napilap és Gallup intézet kedden nyilvánosságra hozott közvélemény-kutatásából.

A múlt pénteken és vasárnap 1001 felnőtt körében készült felmérés szerint most 42 százalékos az elnök támogatottsága, szemben a hónap eleji 37 százalékkal. Bush népszerűségének mélypontját májusban érte el, amikor mindössze 31 százalék állt mellette.

Ami a terrorizmus elleni harc politikáját illeti, a közvélemény-kutatás szerint 55 százalék elégedett az elnök tevékenységével, ugyanakkor 40 százalék alatti azok aránya, akik helyeslik az iraki, közel-keleti ügyek kezelését, általában Bush kül- és gazdaságpolitikáját.

Címkék: külföld