Lech Walesa kilépett a Szolidaritásból

„Ez már nem az én szakszervezetem" – mondta Lech Walesa, és kijelentette, hogy ő továbbra is forradalmár marad. A Nobel-díjas szakszervezeti vezér konfliktusba keveredett a lengyel elnökkel és a kormányfővel, Lech és Jaroslaw Kaczynskival.

A kommunista világ első szabad szakszervezetének történelmi vezére a tavalyi év vége óta nem fizet tagdíjat, és tagsága tulajdonképpen már január 1-jén megszűnt – mondta Jerzy Borowczak, a Szolidaritás szakszervezetet jelenlegi vezetője.

Walesa lépése várható volt, mert a szakszervezet alapításának 25. évfordulóján, tavaly augusztus végén a később lengyel államfővé megválasztott politikus kijelentette: „Ez már nem az én szakszervezetem.” Magáról pedig kijelentette, hogy ő továbbra is forradalmár maradt.

Lech Walesa a Szolidarítás alapításához maga is hozzájárult 1980-ban, akkoriban Gdanskban villanyszerelőként dolgozott. Az egykori szakszervezeti vezér 1983-ban Nobel-békedíjat kapott. Szakszervezeti körökből ismertté vált, hogy az idei évfordulós ünnepséget nagy valószínűséggel bojkottálni fogja, mert nézeteltérése támadt Lech Kaczynski konzervatív lengyel elnökkel és annak kormányfő ikertestvérével, Jaroslaw Kaczynskival.

Címkék: külföld