Blairrel tárgyalt Gyurcsány az EU-csúcs előtt

Gyurcsány Ferenc magyar kormányfő Tony Blair brit miniszterelnökkel folytatott megbeszélést Londonban. A tanácskozásról nem hoztak nyilvánosságra részleteket.

Gyurcsány Ferenc a csütörtöki EU-csúcsértekezletre érkezett a brit fővárosba: a London közelében lévő Hampton Court kastély falai között a globalizáció okozta kihívásokról és az erre adandó válaszlehetőségekről tanácskoznak majd az Európai Unió 25 tagállamának vezetői. Gyurcsány a négyszemközti megbeszélést követően részt vett azon a vacsorán, amelyet a brit kormányfő adott a másnapi EU-csúcsra érkezett szocialista kormányfők és pártelnökök tiszteletére.

A vacsorán szintén a globalizációról, pontosabban arról a növekedési és beruházási stratégiáról volt szó, amely a nemzetközi versenyben Európa helytállásához elengedhetetlenül szükséges, és megvitatták az Európai Szocialisták Pártja kezdeményezését, az “új szociális Európa” elnevezésű programot.

A vacsorára Gyurcsány Ferenc mellett José Socrates portugál, Göran Persson svéd, és Jiri Paroubek cseh kormányfő, illetve Poul Nyrup Rasmussen, az Európai Szocialisták Pártjának elnöke is meghívást kapott.

Címkék: külföld