Mik a tanulságai a júniusi választásoknak?

Az első tanulság a választások után az, hogy egy EP-választást egy EP-választással érdemes összehasonlítani, hiszen a részvétel több mint 10 százalékkal volt alacsonyabb most, mint az országgyűlési választáson, felelte egy, a választási tanulságokat firtató kérdésre Gulyás.

Vannak EP-választások, ott mindig sokkal kevesebb szavazatot kapunk, hiszen alacsonyabb a részvétel, így volt ez most

– taglalta Gulyás, aki szerint érdemes megvizsgálni, milyen okai vannak ennek, minden jelét a választói akaratnak egy pártnak figyelembe kell vennie, ám nem közelítene szavazatszám oldaláról. Arra a kérdésre, kell-e valamit változtatnia a Fidesznek a politikáján azt követően, hogy egymillió szavazót elvesztettek, a miniszter azt felelte, hogy jó okuk van abban reménykedni, hogy a ciklus végén ennél jobb eredményt tudnak majd elérni, de már ez is egy kétharmados győzelmet tudtak volna elérni, ha ez egy országgyűlési választás lett volna.