Ikrek születtek egy mentőben Szeged közelében

Kifejezetten ritka az ilyesmi.

Önmagában a mentőben szülés sem túl gyakori, bár ilyen esetekről évente többször beszámolunk. De az, hogy ikrek szülessenek mentőben, kifejezetten ritkának mondható – közölte az Országos Mentőszolgálat Facebook-oldalán. 

Mint írták: egy 38 hetes kismama kérte a mentők segítségét a napokban Szeged közelében. A mentésirányító azonnal több egységet, köztük mentőorvosi kocsit és koraszülött mentőt is a helyszínre riasztott.

Röviddel a mentőegységek megérkezését követően a fájások sűrűsödtek, így a mentősök felkészültek a szülés levezetésére.

Az életmentők segítségével a kismama mindössze néhány perc alatt világra hozta az első gyermeket, akit testvére néhány perccel később követett.

A két kislány rögtön felsírt, majd vizsgálatokat és a helyszíni ellátást követően a büszke édesanyával együtt stabil állapotban szállíthatták kórházba a csecsemőket.