Szijjártó Ukrajnában: Kormányközi bizottság jön létre a magyar kérdések rendezésére

A tárcavezetői találkozón az Orbán-Zelenszkij csúcsot is szervezték kicsit.  

Közös sajtótájékoztatót tartott a magyar és az ukrán külügyminiszter Ungváron. Az orosz invázió óta nem járt a magyar külügyminiszter Ukrajnában, a tárgyalás egy órán át tartott – az esemény súlyát ez is emelte.

Szijjártó Péter a közös sajtótájékoztatón bejelentette:

a mai napon tizenegy pontban összegeztük a magyar kéréseket, köztük például a nemzetiségi iskolai jogállás helyreállítását, a magyar nyelven tett érettségi lehetőségének ismételt megteremtését és a magyar nyelv korlátozásmentes használatát a felsőoktatásban, a kultúrában, a közigazgatásban és a közösségi élet terében.

A magyar tárcavezető hozzátette, hogy kétoldalú kormányközi bizottságot bíztak meg, hogy konkrét, szövegszerű javaslatokban próbáljanak megállapodni minél előbb, és ezeket tárják a két külügyminisztérium elé. „Mi azzal a céllal érkeztünk ide, hogy újra tudjuk építeni a bizalmi légkört a kétoldalú kapcsolatainkban. Azt gondolom, egyetérthetünk abban, hogy tettünk biztató lépéseket ebbe az irányba. Hosszú út áll még előttünk, sok munkát kell elvégeznünk, de mi a magyar oldalon készek vagyunk ennek a munkának az elvégzésére” – mondta Szijjártó. Hozzátette:

Lassan két éve zajlik a háború: kiállunk Ukrajna területi integritása és szuverenitása mellett. Azt szeretnénk, ha a szomszédunkban béke lenne.

Szijjártó Péter kiemelte, hogy az elmúlt két évben hazánk álláspontja végig következetes és világos volt. “Mi kiállunk Ukrajna területi integritása és szuverenitása mellett. A háborút elítéljük, és azt szeretnénk, hogyha a szomszédunkban minél előbb béke lenne” – hangsúlyozta. “Meg kell sokszorozni erőfeszítéseinket annak érdekében, hogy Ukrajnában az emberek végre békében élhessenek. Magyarország kész ez irányú erőfeszítéseket tenni a jövőben is, hiszen tudjuk azt, hogy az emberéletek megmentése csak és kizárólag békével lehetséges” – mondta.

Az ukrán tárcavezető azt mondta:

Nincs kérdés, amit nem lehetne megoldani kétoldalú párbeszédben. Nyitottság, konstruktivitás és őszinteség jellemezte a beszélgetést

– hangsúlyozta Dmitro Kuleba.

Kuleba megköszönte a humanitárius segítséget, amelyet Magyarország nyújtott. Szerinte a fő kérdés Ukrajna euroatlanti integrációja volt. „Abból indulunk ki, hogy egy EU-tag Ukrajna felelne meg leginkább Magyarország érdekeinek” – mondta. A kisebbségi törvénnyel kapcsolatos vitáról azt mondta: ez nagyon régi történet. „Szeretnénk szabályozni ezt a kérdést jó lelkiismerettel. Abból indulunk ki, hogy az EU-tagság felé megnyitja az utat az oktatási törvény, amely a 2017 előtti állapotokat állítja vissza. Úgy gondolom, jó döntést hoztunk, a kárpátaljai magyarok is pozitívan fogadták.” Vannak pontosítandó részletek, ezeket a felek kétoldalú párbeszéd keretében megvitatják, és a kérdést végérvényesen megoldják. Dmitro Kuleba közölte, Ukrajna eltökélt abban, hogy végre rendezze Magyarországgal a kisebbségi jogokkal kapcsolatos vitát. Ennek érdekében a külügyminisztérium égisze alatt létrehozott különbizottságnak tíz napon belül konkrét elképzelést kell beterjesztenie a két ország kormánya elé arról, hogy a magyar fél által benyújtott “kérdések listájából mit és hogyan kell megoldani, illetve mit sikerült már megoldani” – fogalmazott.

Andrij Jermak, az ukrán elnöki hivatal vezetője azt mondta, közelebb kerültek az Orbán– Zelenszkij találkozóhoz is, ami „új lapot jelentene a két ország történetében.

Lépést tettünk afelé, hogy megszervezzünk egy ilyen találkozót. Jelenleg előkészítjük, és azt szeretnénk, hogy ez a találkozó konkrét eredményekkel záruljon, de ma nem beszéltünk konkrét időpontról

– hangsúlyozta Jermak.

(Via MTI, Telex)