Maruzsa: Október végéig kell dolgozniuk a jogviszonyváltás miatt felmondó tanároknak

Igaz, az államtitkár szerint nem lesz sokan, hiszen „ebben az évezredben nem volt még ilyen átfogó szakmai egyeztetés törvényjavaslatról”.

A kormányzat már ismert érveit hangoztatta Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár az Origónak a státusztörvény elfogadásáról adott interjúban. Vagyis: jelentős béremelést terveznek a tanároknak, miközben az államtitkár szerint csökkennek a terheik, ráadásul

ebben az évezredben nem volt még ilyen átfogó szakmai egyeztetés törvényjavaslatról.

Maruzsa azért ennek ellenére részletezte, hogy mikor távozhatnak a pedagógusi pályáról azok, akik nem fogadják el a 2024. január 1-jén a közalkalmazotti jogviszony helyébe lépő köznevelési foglalkoztatotti jogviszonyt és annak speciális szabályait.

De Maruzsa szerint a döntő többség elfogadja majd a változást. Mert bár „a baloldal azt állítja, hogy több ezer fő távozására kell számítani. Az egészségügyi jogviszonynál is ezt mondták, de nem így lett, hazugságnak bizonyult. Mi jóval optimistábbak vagyunk.”

Az államtitkár azt is megemlítette, a törvény állandósítja azt a szabályt, hogy nem tiltott a nyugdíj és a bér együttes folyósítása a tovább dolgozó pedagógusoknak, akik

komoly munkaerő-tartalékot jelentenek.