„Büszke vagyok az eredményekre” – Karácsony értékelte saját teljesítményét

Három éve választották meg főpolgármesternek.

A főpolgármester büszke a megválasztása óta eltelt három év eredményeire, mert a 323 intézkedés mindegyike arról szólt, hogy Budapest szabad és zöldebb város legyen – írja tudósításában az MTI.

Karácsony Gergely Barabás Richárddal, a Párbeszéd szóvivőjével, Újbuda alpolgármesterével értékelte szombaton a Margitszigeten az elmúlt három év eredményeit és a következő két év feladatait annak apropóján, hogy 2019. október 13-án választották főpolgármesterré.

A város nem azért van, hogy közlekedjünk, hanem, hogy éljünk

– mondta.

Az ukrajnai háborúról azt mondta, a kormány “a szürke álláspontot” foglalja el ebben az egyértelmű helyzetben. Nincs olyan dilemma, hogy kicsit visszaveszünk az emberségből és cserébe jobban járunk, mondjuk olcsó orosz gázt szerzünk – jelentette ki. Felidézte, a magyar történelemben sokszor előfordult, hogy a vezetők egy ilyen helyzetben a rossz oldalra álltak és ilyenkor mindig rosszul is jártak. Hozzátette: a megemelt rezsiszámlák összegét a magyarok végső soron Vlagyimir Putyin orosz elnöknek fizetik.

Világos, mit akarunk 2030-ig, de ehhez túl kell élni 2023-at – mondta. Megjegyezte, a főváros szerint nem megoldás az energiaválságra az intézménybezárás, ezért arra törekszenek, hogy érdemben tudják csökkenteni az energiafelhasználást anélkül, hogy az mélyítené a válságot. Ezért lekapcsolják a díszkivilágítást, bevezették a rezsitámogatást, minden fővárosi intézmény és cég dolgozója megkapja a rendkívüli rezsitámogatást és budapesti közösségi melegedő programot indítanak, kifejezetten nyitva tartják az intézményeiket a hideg napok idején.

Ha túléljük 2023-at, akkor megnyerjük 2024-et és lehet Budapest szolidáris, zöld város, ahol fűre lépni szabad

– mondta, kiemelve, a városnak meg kell maradnia szolidáris közösségnek.

Megjegyezte, a szolidaritást a pedagógus-társadalommal és a diákokkal október 23-án a Műegyetem rakparton ismét meg lehet mutatni.