Gattyán György felajánlotta segítségét az ellenzéknek, ha elfogadják öt programpontját

Nyílt levélben tisztázta politikai szerepvállalásának alaptézisét.

Fontosnak tartja tisztázni politikai szerepvállalásának alaptézisét, ezért nyílt levelet írt Gattyán György „a magyarországi kormányváltó erőknek”. A milliárdos hangsúlyozza, hogy célja „a kormányváltás biztos és zökkenőmentes megvalósítása, nem pedig annak késleltetése vagy megakadályozása”. A célok elérése érdekében pedig felajánlja segítségét minden kormányváltó erőnek, amennyiben 5 programpontja mellett írásban, együtt hitet tesznek vele. Hogy pontosan milyen segítséget nyújtana az ellenzéknek, azt nem részletezi, viszont az 5 pontját nyilvánosságra hozta:

A Megoldás Mozgalom elnöke javasolja, hogy a fenti pontok elfogadása és végrehajtása után felszabaduló és rendelkezésre álló, több száz milliárd forintot az állam elsősorban a vidék felzárkóztatására, azon belül is, az ország digitális tudatra ébredésének elősegítésére fordítsa.

Ha egyetértenek ezekkel a törekvéseinkkel, arra kérem Önöket, hogy 2022. január 17-ig kezdeményezzenek közös tárgyalássorozatot a Megoldás Mozgalommal a részletek kidolgozásáról, hogy a pontokból a tavaszi választásokig egy, a két fél által aláírt javaslatcsomag készülhessen

– írta Gattyán az ellenzéknek.