Szlávik: A hivatalosnál 20-szor több fertőzött is lehet

Az első hullám még mindig tart - mondja az infektológus.

A vakcina kifejlesztéséig csak a már megszokott módon lehet védekezni a koronavírus-fertőzés ellen: maszkhasználat, kézfertőtlenítés, távolságtartás és a külföldről hazatérők ellenőrzése – mondta Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának főorvosa hétfő reggel az M1 tévécsatornán.

Az infektológus úgy vélekedett, Magyarországon jól védekeznek az emberek, hiszen a napi 10-20-30 új eset nem sok, de tudni kell azt is, hogy ezek csak a kiszűrt esetek, és ennél tízszer-hússzor több fertőzött is lehet.

Ez azt mutatja, hogy a vírus még mindig velünk van, és az úgynevezett első hullám még mindig nem ért véget, hiszen nem nulla az esetszám, és meg kell akadályozni, hogy több legyen,

hangsúlyozta. Szlávik János hozzátette, mára az is világossá vált: nem lehet arra számítani, hogy a vírus a nyári melegben eltűnik, ezért fenn kell tartani a védekezést egész évben. Az infektológus kitért arra is, hogy jelenleg több mint 100 vakcina van kísérleti szakaszban a világon, közülük öt-hatot már embereken tesztelnek.

Kiemelt kép: 24.hu/Mohos Márton