Ezzel a csapattal győzött Karácsony: kiderült, kik voltak a kampány háttéremberei

Testközelből mutatták be a győztes budapesti kampányt és stábot.

Alapos és részletes cikkben számol be a friss Magyar Narancs arról a jól szervezett háttérmunkáról, amely Karácsony Gergely győztes kampánya mögött állt. A cikkből konkrét nevek említésével jól kirajzolódik az új főpolgármester legközelebbi csapata, akik magát a kampányt irányították, és azt is meg tudjuk, milyen módszerekkel, technikákkal dolgoztak a stábban, és hogy milyen területekre fókuszáltak.

A cikk számos történetet és részletet idéz fel a 15-20 fős stábra épülő, nagyjából 160-165 millió forintba kerülő kampányról, és az utolsó napok stratégiájáról. Gál J. például ezt mondja:

egy idő után az tanácsoltuk neki (mármint Karácsonynak – a szerk.), fogalmazzon erősebben, a sok aljassággal nem lehet udvariaskodni. Amikor megkérdeztem tőle, mit tett azzal, aki megfenyegette, azt felelte dühösen, hogy kivágtam, mint macskát szarni. Mondtam, hogy akkor ezt kell mondani nyilvánosan is, ő pedig elfogadta, és beleállt.

Kiemelt kép: Marjai János /24.hu