Lebuktak az MSZP tábláit lopkodó fideszes aktivisták

Győrben történt az eset, büntetőügy is lehet belőle.

Rongálás és lopás miatt, nem csak szabálysértési, hanem büntetőeljárás is indulhat a Fidesz győri aktivistái ellen, miután az MSZP helyi szervezetének tagjai tetten érték őket, amint letépkedik és egy Fidesz-logóval díszített furgonnal elviszik a szocialisták plakátjait – számolt be róla az Index.

Az ügyre Pollreisz Balázs, az MSZP győri elnöke hívta fel a figyelmet egy Facebook-videóban.

Pollreisz elmondta, hogy a párt plakátragasztói péntek éjszaka érték tetten a kampányeszközöket rongáló aktivistákat, miután már hetek óta észlelték, hogy folyamatosan eltűnnek a város utcáiról a kihelyezett reklámtábláik.

A szocialista plakátragasztók összesen öt embert figyeltek meg, akik leszedik a frissen kiragasztott reklámhordozókat.

A rongálás miatt Pollreisz feljelentést tett, de mivel az aktivisták azt mondták neki, hogy nem saját elhatározásukból, hanem felsőbb utasításra tették, amit tettek, ezért követelni fogják a Fidesz győri elnökének és egyben a város polgármesterének, Borkai Zsoltnak a felelőséggre vonását is. Az Index megkereste a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányságot is, ahonnan egyelőre nem kaptak érdemi válaszokat kérdéseikre.

(Index)