Nem segített egy utcán fekvő, eszméletlen férfin egy budapesti háziorvos

Az idős férfi meghalt. Az orvos azt mondja, úgysem tudott volna segíteni neki.
Kapcsolódó cikkek

Földön fekvő idős férfit vett észre Dávid, aki a délelőtti órákban sétált feleségével és gyermekével az egyik fővárosi rendelő előtt még december végén.

A Borsnak elmondta, azonnal odament a férfihoz, aki viszont eszméletlen volt, semmire sem reagált.

Még lélegzett, úgyhogy stabil oldalfekvésbe helyeztem. Egyből hívtam a mentőket, majd berohantam segítségért a gyermekorvosi rendelőbe. Ott azonban egy asszisztens azt mondta: mivel hívtam a mentőket, nem tud segíteni, várjam meg őket. Rohantam vissza, addigra ott volt egy másik úr. Hamarosan kiderült róla, hogy a rendelőben dolgozik orvosként. Nem segített, mivel azt hitte, hogy részeg a férfi. Kérdem én: akkor nem kell segíteni!? A mentők szerencsére nagyon gyorsan, hét perc múlva kiértek, ők szintén kiakadtak az orvosra. Negyvenöt percig küzdöttek az életéért, én tartottam az infúziós tasakot, de sajnos elhunyt. Hamarosan jöttek a rendőrök is, és letakarták a halottat, amely sokáig ott hevert még

– nyilatkozta.

A Bors elérte az orvost is, aki elmondta, nem hibázott. Elismerte, hogy észrevette a földön fekvő férfit.

Viszont akkor és ott nem tudtam volna semmit sem tenni az életéért. Van egy olyan orvosi kötelezettség, aminek értelmében nem veszélyeztethetem a beteg életét, máskülönben én viselem a következményeket. Szerencsére a mentők hamar kiérkeztek.

Azt mondta, tiszta a lelkiismerete.

Címkék: orvosháziorvos