Orbán önmagától tanulta meg, hogyan tudja egyedül irányítani az országot

Tizennyolc évvel ezelőtt ezen a napon alakult meg az első Orbán-kormány. Az akkori ciklus értékelése helyett sokkal érdekesebb az, hogyan változtatta meg Orbánt és hatalomfelfogását az a négy év.

“Kormányváltásnál több, rendszerváltásnál kevesebb.”
(A Fidesz jelszava 1997-ből.)

Polgárok, koalíciók

A ‘98-as választásokon az első fordulóban a Fidesz 28,18 százalékot szerzett, a másodikban (a kisgazdák hathatós segítsége miatt) 38,8-at, a legtöbbet, de a parlamenti többséghez ez kevés volt, ezért egy három párt alkotta koalíció alakult, a Független Kisgazda Párttal (FKgP) és a Magyar Demokrata Fórummal (MDF) a Fidesz mellett.

A következőkben sorra vesszük, mi jellemezte a Fideszt az 1998-tól kezdődő négy évben, majd bemutatjuk, hogyan változott meg Orbán Viktor hatalomgyakorló technikája.

Nincs sajtó

A 2002-es választást úgy bukta el a Fidesz, ahogy a 2006-osat. Nyert helyzetből.

Sokan voltunk, többen mint valaha, mégsem voltunk elegen

– mondta Orbán a bukás után a Várban.

Egy idő után pedig körvonalazódott benne és a külvilág számára is nyilvánvalóvá tette, hogy mi okozta a választási vereséget.

A baloldali médiatúlsúly.

Látszatra hátradőlve

Így érkezett el a párt 2010-hez, és hullott az ölükbe a kétharmad. A Gyurcsány- és Bajnai-kormányok, a világgazdasági válság és a belpolitikai krízis mind hozzájárultak ahhoz, hogy a Fidesz nagyjából úgy nyerte rommá magát, hogy nem csinált semmit.

De Orbán Viktor megváltozott. Mindennél jobban ragaszkodik a hatalomhoz és mindent kontrollálni akar.

AFP / MTI / Koszticsák Szilárd

Pontokba vesszük, miken érhető ez tetten.

Orbán megtanulta még ellenzékben, látva elődeit, hogy sokkal óvatosabbnak és gyanakvóbbnak kell lennie, nem véletlen, hogy folyamatosan versenyezteti embereit (például Rogán Antalt és Lázár Jánost), illetve Simicska Lajosnak is az lett a veszte, hogy a kormányfő megijedt a túl nagyra nőtt oligarchától.

Nyolc ellenzékben eltöltött év után Orbán már most 2018-ra készül, negyedszerre is miniszterelnök lenne, mert felesége engedi.

Kiemelt kép: Orbán Viktor 1998-ban, AFP / Thomas Ceox