A bringások megírták Tarlóséknak, mit kellene csinálni Budapesttel

A főpolgármester decemberben jelentette be, hogy autósbarát fejlesztéseket tervez. A Magyar Kerékpárosklub vaskos javaslatcsomaggal válaszolt.

Ahogy arról annak idején a Budapest.24.hu is beszámolt, Tarlós István főpolgármester decemberben azt nyilatkozta, hogy a főváros középtávú fejlesztési koncepciója, a korábban általa is támogatott Balázs Mór-terv „szélsőségesen tömegközlekedés-orientált”, ezért módosításra szorul.

Az autóforgalom korlátozása és tiltása hibás szemlélet

– jelentette ki akkor az Index tudósítása szerint.

A főpolgármester nem nagyon szíveli a kerékpárosokat. Szerinte „tíz biciklisből nyolc” rendszeresen áthajt a piros lámpákon; ezért, ha nem változtatnak a viselkedésükön, kezdeményezni fogja, hogy az autósokhoz hasonlóan nekik is KRESZ-vizsgát kelljen tenniük.

A kerékpáros kultúra az infrastruktúránál is nagyobb fejlesztésre szorul

– összegezte véleményét a politikus.

A bringások szerint további fejlesztések kellenek (Fotó: Thinkstock Photos)

Nyilatkozatára postafordultával reagált az ország legnagyobb bringás érdekvédelmi szervezete, a Magyar Kerékpárosklub, amely közleményében sorra cáfolta a főpolgármester kijelentéseit, és szakmai alapokon nyugvó megoldásokat javasolt. Tarlós válaszul széles körű egyeztetést ígért.

A főváros arányos megoldást akar. Az idő előtti, hangos kiabálás felesleges, és nem is biztos, hogy célszerű

– szúrta oda a maga bűbájos modorában a bringásoknak.

Arra valószínűleg maga se számított, hogy a kerekesek komolyan veszik az ajánlatát. Pedig ez történt: azonmód be is jelentkeztek hozzá. A főpolgármester idén januárban a városfejlesztésért felelős helyetteséhez, Dr. Szeneczey Balázshoz irányította a bringásokat, aki le is ült Kürti Gáborral, a Kerékpárosklub elnökével. Abban maradtak, hogy a szervezet részletes javaslatcsomagot készít a városháza számára, amelyben összefoglalják a kerékpáros közlekedés jelenlegi helyzetét, és ismertetik a fejlesztési lehetőségeket.

Átgondolt tervvel jelentkeztek

A Kerékpárosklub pénteken hozta nyilvánosságra a majd húszoldalas dokumentumot.

Mint írták:

A biciklisek szerint a budapesti kerékpáros infrastruktúra a fejlesztések ellenére még mindig nem tudja kiszolgálni a növekvő igényeket:

Bővíteni kellene a közbringa-rendszert (Fotó: Thinkstock Photos)

További fejlesztésekre lenne szükség

A Kerékpárosklub szakértői szerint az, hogy egyre többen bicikliznek a városban, kivételes lehetőséget teremt Budapest közlekedésének hatékonyabbá tételére és az itt élők életminőségének javítására.

Szerintük a főváros vezetésének:

A Kerékpárosklub javaslatcsomagjának teljes szövegét itt olvashatjátok.