A Political Capital (PC) elemzői (Juhász Attila és Zgut Edit) a legfrissebb Élet és Irodalomban arról írnak, hogy az Orbán-rezsim pozíciója már nemzetközi szinten is erősödni látszik. Ezt jelzi, hogy már nem az a kérdés, a magyar „illiberális állam” milyen főleg Európán kívüli modelleket követ, hanem inkább az, hogy Orbán rezsimje lehet-e követendő modell az EU-ban vagy régiónkban. Az elemzés szerint a menekültválság azért is kihívás az európai liberális demokráciáknak, mert rendszerszintű jelentősége van annak, hogy
a kisebbségek és a kisebbségi vélemény védelme, az emberi jogok feltétlen elismerése a migrációs nyomás erősödésével konfliktusba kerül a politikailag – nemzeti, etnikai vagy kulturális alapon – megkonstruált többség akaratával. A kormányzati cselekvőképesség nevében így a demokratikus közakaratra és egyfajta „kivételes állapotra” hivatkozva tehetők másodlagossá az emberi jogok, illetve azok a procedurális normák, amelyek viszont a liberális demokráciák alapjainak tekinthetők.
Orbán Viktor európai szinten ugyanazt a stratégiát követi, amit idehaza, csak már nemcsak a magyar, hanem az európai nemzeteket védi a (többségében muszlim) bevándorlókkal és a brüsszeli bürokráciával szemben. A kormányfő arra számít, hogy a menekültválság miatt erősödő bevándorlásellenesség a jobboldali populista pártoknak kedvez, ami elképzelése szerint személye és rendszere nemzetközi pozícióját javíthatja.
Egyre többet hallani arról, hogy a magyar miniszterelnök már egyenesen európai politikai ambíciókat dédelget.
Ez még messze nem látszik reálisnak, de az Orbán-rezsim várakozása Európa politikai átalakulásával kapcsolatban nem alaptalan, noha az EU bénultsága menekültügyben éppen a Brüsszelre mutogató kormányok együtt nem működéséből, a menekülteket egymásra toló államok tevékenységéből következik. A megoldás több európai, kevesebb nemzetállami hatáskört kívánna.
Közben ráadásul kialakult egy minden korábbinál erősebb Nyugat–Kelet szembenállás az EU-ban, ahol mára a menekültválsággal párhuzamosan egyre többen tartanak Kelet-Európa egyfajta „orbanizálódásától”. A visegrádi négyek (V4-ek) egyre szorosabb együttműködésének alapját ugyanis egyre inkább az euroszkeptikus, kelet-európai populista nacionalizmus adja – írják a kutatók.
Putyinizmus, posztkommunista neokonzervativizmus
Szerintük az új lengyel kormány láthatóan épít Orbán hatalomtechnikai tapasztalataira, a budapesti és a varsói hatalom közös jegyei pedig részben lefedik azt, amit Fareed Zakaria amerikai politológus putyinizmusként jellemez: a kizáró nacionalizmus, a hagyományos (vallási) értékekre való hivatkozás, a szociális konzervativizmus és a kormány által ellenőrzött (köz)média. Szelényi Iván és Ladányi János a mindezt összefogó ideológiát posztkommunista neokonzervativizmusnak nevezi, amely egyfajta urbánus–vidéki/modern–tradicionalista társadalmi törésvonalhoz kapcsolódva antiliberális alapokon építkezik.
Ezek a rendszerek látszólagos stabilitást élveznek, mert ellenzékük gyenge, a migrációs krízis okozta félelemérzet pedig a rendpárti erőknek kedvez. Magyarország és Lengyelország között ugyanakkor különbség, hogy a lengyelek sokkal ellenállóbak a hatalomkoncentrációval szemben.
A megkérdezett lengyelek 56 százaléka szerint veszélyben a demokrácia, a kormányerők támogatottsága pedig 27 százalékra csökkent, ami a mérsékelt jobbközép szavazók elidegenedését jelzi. A Kaczyński-féle kísérlet tehát nem feltétlenül sikeres ott, ahol a civil ellenállásnak és önszerveződésnek mélyen gyökerező hagyományai vannak. Erjedési folyamatok indultak be az ellenzéki oldalon is; jelzésértékű például, hogy a választásokon mindössze 7,6 százalékot szerzett, tavaly alakult liberális Modern Lengyelország mostanra a második legnépszerűbb párttá lépett elő Lengyelországban.
A lengyelországi paradigmaváltás előtt a visegrádi államok menekültkérdésben tanúsított különállása okozott fejfájást Brüsszelben. A V4-ek sajátossága, hogy noha nem számítanak célországnak, lakosságuk körében már a mostani válság előtt magasabb volt a migrációt elutasítók aránya, mint az egyébként igazán érintett Nyugat-Európában. A PC elemzői szerint egyre inkább úgy tűnik, hogy a visegrádiak politikájukat egy olyan vízióra építik, amely szerint átalakul Európa, 2020 után kevesebb lesz a fejlesztési pénz, ezért az EU-konform álláspont helyett inkább megéri a rövid távú gazdasági és politikai hasznot maximalizálni.
Azt ugyanakkor még nem tudni, hogy a számos ügyben külön utas politikát folytató V4-ek képesek lesznek-e tartósan az egységes fellépésre, hiszen ehhez jegelni kell a kétoldalú kapcsolatok forró témáit, mint például a magyar kisebbség szlovákiai helyzetét, a Beneš-dekrétumok ügyét, Oroszország megítélését, amiben Orbán semmiképpen sem kerülhet egy platformra lengyel kollégájával.
A kutatók félőnek tartják, hogy a „migránsokkal” szembeni félelmek miatt részben összekovácsolódott V4-országokban az illiberalizmus és a „homogén nemzetállam” jegyében holnap már a kisebbségek kerülnek a célkeresztbe, aminek a veszélyeit a magyaroknak különösen jól ismerniük kellene a térség történelméből.
Számolnak-e ezekkel a hosszú távú kockázatokkal azok a politikai erők, amelyek az előítéletek erejére is építenek?
Nemcsak az Európán kívüli bevándorlókkal szembeni kulturális ellenérzések erősödtek fel, hanem a jelenlegi EU-tagok közöttiek is. A PC elemzői ezt nagyon veszélyes helyzetnek tartják, különösen azon posztszocialista visegrádi országoknak, amelyek óriási vesztesei lennének az unión belüli határok visszaállításának vagy végső soron az EU felbomlásának. További részletek itt!