Nagy egyetértésre lehet számítani Orbán és Cameron között, de a csatornafedeleket lehegesztették

Mindkét kormányfő elveti az Európai Egyesült Államok koncepciót, és helyette egy nemzetállami Európát szorgalmaz.

Több ponton is egyezséget várnak David Cameron brit és Orbán Viktor magyar miniszterelnök csütörtöki budapesti találkozóján a Magyar Idők által megszólaltatott elemzők.

A lap szerdai számában Kiszelly Zoltán emlékeztetett arra, hogy mindkét kormányfő elveti az Európai Egyesült Államok koncepciót, és helyette egy nemzetállami Európát szorgalmaz. A két fél között ezért egyetértés lehet többek között abban, hogy nincs szükség további kompetenciák átadására az EU-nak.

A tárgyaláson szintén napirendre kerülhet az a korábban már megfogalmazott cél, hogy az eurózónában zajló folyamatokba azok a tagállamok is jobban beleszólhassanak, amelyek ezen a körön kívül esnek. Ugyanakkor a politológus szerint eltérő lehet a felek álláspontja a kelet-európai vendégmunkásokat érintő kérdésben.

Kiszelly Zoltán úgy véli, vita tárgya lehet a 2020 utáni EU-s költségvetés, és a két kormányfő kitérhet Nagy-Britannia jövőbeli EU-tagságára, a migránsválság azonban csak érintőlegesen jöhet szóba, mivel Nagy-Britannia mentességet élvez a közös menekültügyi szabályok alól.

Lánczi Tamás politológus szerint Magyarország érdekelt abban, hogy szövetségese legyen az Egyesült Királyságnak, és ez a találkozó inkább konszenzusosnak ígérkezik.

A tárgyaláson szerinte is szóba kerül az a brit javaslat, amely a kelet-európai vendégmunkások beáramlását állítaná meg. Ugyanakkor emlékeztetett: Orbán Viktornak volt néhány olyan nyilatkozata, amely arra utal, hogy megértő a brit állásponttal, így ebben a kérdésben kompromisszumra juthatnak a felek.

A látogatás kapcsán közben a Blikk arról ír, hogy rendkívüli, a legmagasabb fokozatú biztonsági intézkedések mellett várják a brit miniszterelnököt. A lap szerint például lehegesztették a csatornafedeleket az Andrássy úton, mert Cameron vélhetően koszorúzni fog a Hősök terén.