Egy egész pizzériát elloptak Óbudán, a Búza utcában, a két méter magas hűtőkkel, hatalmas fritőzökkel, sütőlapokkal együtt – írja a Velvet.
A portálnak az üzletvezető azt mondta: este 10-11 óra körül bezártak és hazamentek, majd reggel nyolckor hívta a gondnok azzal, hogy felfeszítették a zárat, bent csak a pultok és a hűtőkből a földre kipakolt élelmiszer maradt meg. A kár több millió forintra rúghat. Különösen furcsa, hogy bár a pizzéria egy tízemeletes panelház földszintjén üzemelt, eddig senkit nem találtak, aki bármit látott, hallott volna. Pedig a hatalmas berendezések kicipeléséhez legalább négy emberre és teherautóra lehetett szükség.
Az üzletet egy hete nyitották, még sem riasztó, sem biztosítás nem volt. Az üzletvezető ugyanakkor közölte: nem hagyják magukat, a többi boltból hoznak át berendezést és délután csak azért is kinyitnak. Az ügyben lopás gyanúja miatt nyomoz a rendőrség.