Tragédia – Hat halott a konopi balesetben

Az autó egy kamion kabinja alá szorult és felismerhetetlenségig összeroncsolódott. Csak egy négyéves kislány maradt életben.

Hat halálos áldozata és négy sebesültje van egy autóbalesetnek, mely péntek hajnalban történt Romániában, az E68-as országút Arad megyei szakaszán, Konop mellett. Az Arad megyei rendőrség szóvivője az MTI-nek elmondta, hogy az áldozatok többsége magyar nevű, négyen a székelyföldi Hargita megyéből származnak.

Valamennyien egy Maros megyében bejegyzett hétszemélyes kocsiban utaztak, amely hajnali 4 óra 30 perckor előbb egy szembe jövő kocsi oldalának csapódott, majd frontálisan ütközött egy kamionnal. Az autó a jármű kabinja alá szorult és felismerhetetlenségig összeroncsolódott, utasai közül csak egy négyéves kislány maradt életben, akit súlyos sérülésekkel szállítottak kórházba.

A rendőrségi szóvivő szerint a balesetet feltehetően a kocsi sofőrjének fáradtsága okozta. A balesetről beszámoló romániai portálok azt közölték, hogy az autóban – melyben az áldozatok utaztak – nagyon sok csomag volt. Ebből arra következtettek, hogy külföldről tértek haza.

A baleset a nagylaki határátkelőtől csaknem 110 kilométerre történt. Az E68-as országúton négy órán keresztül állt a forgalom a helyszínelés miatt.

Címkék: halálos balese