Eladtak egy magyar fiatalt Hollandiában

Az akkor 24 éves lányért kétezer eurót kértek.

Egyebek mellett emberkereskedelem bűntette emelt vádat az ügyészség két férfival szemben, akik a vád szerint 2011 végén először Magyarországon, majd Németországban arra kényszerítettek egy lányt, hogy prostituáltként dolgozzon, majd eladták őt két másik férfinak. A legsúlyosabb vád ellenük az erőszakkal elkövetett kerítés, amelyért akár nyolc évet is kaphatnak.

Az akkor 24 éves fiatalt a vádirat szerint 2011 szeptemberében csalta fel az elsőrendű vádlott Budapestre. Egy XIV. kerületi lakásban szállásolta el, majd verni kezdte és arra kényszerítette, hogy esténként és éjszakánként árulja a testét. A bevétele körülbelül napi 40 ezer forint volt, de ezt a férfi az utolsó fillérig elvette tőle.

Már társával – egyik rokonával – kiegészülve a következő hónapban arra kényszerítették, hogy menjen velük Németországba és ott egy szórakozóhelyen dolgozzon tovább, persze továbbra is a felügyeletük mellett. Ezalatt mindketten rendszeresen verték őt, és egyszer – amiért ellenkezett – három napra bezárták egy szobába. A pénzt, amit kapott, ezúttal is zsebre vágták.

2011 novemberében Hollandiába vitték a fiatalt, hogy egy hágai étteremben dolgozzon prostituáltként. Végül ott, kétezer euróért eladták őt két másik férfinak – ismertette az ügy részleteit a Fővárosi Főügyészség.