Türelem, emberek, türelem!

Persze, nem jó, ha késik a villamos, de azért talán nem ez a legfontosabb – erre hívja fel a figyelmet Dániel, aki az alábbi esetet a BKV-

Persze, nem jó, ha késik a villamos, de azért talán nem ez a legfontosabb – erre hívja fel a figyelmet Dániel, aki az alábbi esetet a BKV-Figyelő Facebook-oldalán tette közzé.

2014. december 19-én, dél körül szálltam fel a 1536-ös pályaszámú TW6000 típusú 3-as villamosra az Örs vezér térnél. Rajtam kívül még felszállt csomó ember, köztük egy idős ember. (Az idős ember már bottal járt és az első ajtón szállt fel.) Az idős embernek át akarták adni a helyet, de ő azt mondta: csak egy megállót megy. Ez így is volt, a következő megállónál az első ajtón le is szállt.

Fotó: BKK

Aztán valószínűleg rájött, hogy rossz helyen szállt le, ezért sietett is a második ajtón felszállni. De ahelyett, hogy a vezető nyugodtan megvárná, míg felszáll az idős ember, ezt mondta be a bemondóba: “csak kétszáz ember vár”.

Erre az utasok egyike ezt felelte rá: “akkor menjünk”. Én teljesen ki voltam, hogy a mai embereknek nincs elég türelme. Az idős ember végül is mégis felszállt. Igaz történet. Ezt azért készítettem (mármint a posztot – a szerk.), hogy leírjam, hogy mennyire nincs türelme a mai embereknek (akinek nem inge, ne vegye magára), a BKK és a BKV dolgozóinak. Készítette: Sz. Dávid Sándor 16 éves tanuló, aki nap, mint nap használja a tömegközlekedést.