Négyezerszer zaklatta volt párját a zalai férfi

A nő többször is megváltoztatta számát - hiába.
Telefonhívások sokaságával próbálta feléleszteni kapcsolatát egy zalai férfi. A megyei főügyészség közlése szerint az ötvenes éveiben járó férfi házassága válságba került, felesége 2010 novemberében elköltözött, majd 2011 évben el is váltak. Ezután a férfi – hogy helyreállítsa házasságát – akarata és többszöri kérése ellenére, rendszeresen kereste az asszonyt: hívogatta telefonon és beállított hozzá. A nő kénytelen volt többször is lecserélni a telefonszámát.
Ennek ellenére volt párjának előbb-utóbb sikerült elérnie: csak 2013. március 20. és 2014. július 09. között különböző telefonszámokról napi rendszerességgel, a nap különböző szakában, – még az éjszakai órákban is – összesen 4302 alkalommal kezdeményezett hívásokat, és küldött SMS-eket.
A Zalaegerszegi Járási Ügyészség a férfi ellen zaklatás vétsége miatt emelt vádat a Zalaegerszegi Járásbíróság előtt.