Szépek az új gyáli buszok, csak késnek

Rossz időpontokban induló járatokról, a menetrendet nem tartó volánbuszos buszvezetőkről írt panaszlevelet a BKK-nak Tamás. Meg nekünk. Azért írok

Rossz időpontokban induló járatokról, a menetrendet nem tartó volánbuszos buszvezetőkről írt panaszlevelet a BKK-nak Tamás. Meg nekünk. 

Azért írok Önöknek, mert amióta a Volánbusz átvette a járatokat, azóta nagyon sok a probléma az utazás során. A buszok jól néznek ki, és kényelmes az utazás, és nem utolsó sorban a megálló kijelző (a FUTÁR – a szerk.) is működik (persze ahol bekapcsolják). A probléma ott adódik, hogy sokat késnek, nagyon sokat.

Fotó: BKK

Erre a legjobb példa mai napon (2014. június 2.) történt. A 84E busznak 7:34-kor kellett volna elindulnia (a menetrend szerint a Gyál, Ady Endre utca megállóból – a szerk.), erre 7:46-kor indultunk el a Határ út felé, aminek következtében elkéstem a munkahelyemről. Ha rendesen elindultunk volna, akkor bőven beértem volna.

Természetesen nemcsak reggel, hanem mindig, így délután a Pestszentimre központjában is sokat kellett várnom a 84E buszra. A késés akkor a legnagyobb, amikor volánbuszos vezető vezeti a buszt, nem úgy, mint az ex-BKV-soknál, ugyanis az utóbbiaknál nincsen ekkora késések.

A másik, hogy önök ígéretet tettek arra (a Facebookon, illetve ezen az oldalon), hogy az összes BKV-s buszvezető megmarad, és ugyanúgy fogják vezetni a buszt. Azonban jó, ha a negyedüket látom, míg a többiek Volánbusz vezetői.

Kérdem én, hogy miért nem tartották be amit ígértek? Ha még tanfolyamon vannak, akkor semmi probléma, de a legjobb az lenne, ha elpaterolnák a Volánbusz-vezetőket, és a helyükre betennék a régi BKV-s buszvezetőket, mert ez így nem állapot, hogy mindegyik busz késik, és ezzel csak romlik a BKK hírneve, ami ugye nem jó. Kérem tegyenek valamit ez ügyben, de sürgősen!

Frissítés

A fenti esetre reagálva a BKK az alábbi tájékoztatást juttatta el a BKV-Figyelőhöz:

A nem kötöttpályás, azaz elsősorban az autóbusz és trolibusz vonalak esetében a menetrendi közlekedést mindenkor befolyásolhatja a közúti forgalom, különösen a hosszú útvonalon közlekedő járatokat, mint például a gyáli 84E jelzésű autóbusz. A FUTÁR rendszerből nyert adatok alapján a szolgáltatóváltás előtti és utáni időszakban a 84E, 89E, a 94E és a 294E expressz járatok napi megközelítőleg 250 menetéből összesen 11, illetve 13 esetben volt jellemző a reggeli és délelőtti időszakban megnövekedett menetidő.

Az adatok alapján könnyen belátható, hogy a menetrendi eltérés nem elsősorban a járművezetőtől függ, bár kétségtelen tény, hogy az új járművekkel mind a térséget kevésbé ismerő, mind a tapasztaltabb járművezetők óvatosabban közlekednek. Meg kell jegyezni, hogy a gyáli járatok útvonalán csatornázási munkák is folynak, ami szintén hátrányosan érinti a menetrend szerinti közlekedést.

A konkrét panaszra reagálva tájékoztatjuk, hogy a Futár rendszerből nyert adatok alapján 2014. június 2-án a Gyál, Ady Endre úti megállóból a 84E autóbusz 7:34 helyett valóban késve indult el, azonban a cikkben leírtakkal szemben nem 7:46-kor, hanem 7:40-kor. Az autóbusz a Határ út M végállomásra 8 perc késéssel érkezett. Ennyi tartalékidővel minden utazásnál célszerű számolni, mind a közösségi közlekedés, mind az egyéni közlekedési mód választása esetén.

Bízunk benne, hogy utasaink hosszú távon megelégedésére szolgál az eddigieknél jóval kényelmesebb és magasabb színvonalú, komfortosabb közlekedés az új buszokkal!