Lövés dörült?
Állampolgári bejelentésre rendőri akció zajlik Visegrádon – szombaton még mindössze ennyit közölt az Országos Rendőr-főkapitányság a településen zajló eseményekről. A Hír24 információi szerint a Terrorelhárítási Központ emberei is megjelentek, egy út menti vendéglőben ütöttek rajta több emberen, csuklyát húztak a fejükre, így hozták ki őket az épületből. Hogy pontosan mi történt, nem tudni, ám helyszíni információk szerint a helyiek korábban lövést hallottak.
Értesüléseink szerint a rendőrök gyakorlatilag „tábort vertek” a helyszínen, éjjel is dolgoztak, átfésülték a közeli erdőt, és vasárnap is több rendőrségi kisbuszt látni.
Tizenegy előállott
Kerestük az Országos Rendőr-főkapitányságot az ügyben. Kovács Viktória, szóvivő kérdésünkre megerősítette, továbbra is nyomozási cselekmény zajlik a településen, és szombaton felkérésükre a TEK is részt vett az akcióban. Összesen 11 embert állítottak elő, az érintettek elszámoltatása folyamatban van.
Az ügyben a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda nyomoz lőfegyverrel, lőszerrel való visszaélés miatt, egyelőre ismeretlen tettes ellen.
Bővebb tájékoztatás csak később várható.