Hamis milliókkal szórták volna tele az országot

A rendőrök két megyében is rajtaütéseket tartottak. hamis bankók tucatjait foglalták le.

Pénzhamisítókra csaptak le a Készenléti Rendőrség emberei a napokban Fejér és Hajdú-Bihar megyében. Móron egy 44 éves férfi akadt a horgukra, miután hamis pénzzel fizetett egy helyi üzletben. Kiderült, korábban már többször próbálta különböző boltokban „szétszórni” az álbankóit, többször sikerrel. A rendőrök a lebukása után átvizsgálták a férfi kocsiját, ahonnan újabb hamis bankjegyek kerültek elő.

Egy nappal később Hajdúdorogon és Hajdúnánáson is rendőrök jártak, egy 28 éves férfira és egy 21 éves fiúra került bilincs, miután kiderült, sorra gyártották a hamis pénzt. Főképp húszezreseket készítettek, de találtak náluk hamis tízezreseket és egy 50 euróst is.

Az egyenruhások összesen két és fél millió forint értékben foglaltak le hamis bankjegyeket, és persze „vitték” a gyártáshoz használt eszközöket is.

A gyanúsítottakat az illetékes bíróság mát előzetes letartóztatásba helyezte.

Címkék: pénzhamisítók