Gyilkosság Budapest külvárosában

Egy idős nő halt meg, saját férje végzett vele.

Az egyenruhásokat az esti órákban riasztották  Budapest XV. kerületébe, egy idős pár Páskomliget utcai otthonához. A 85 éves férfi a jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint összeveszett feleségével, a vita odáig fajult, hogy kést ragadott és megszúrta az asszonyt.

A 79 éves nő a helyszínen belehalt sérüléseibe. Gyilkosa a történtek után magát is megsebesítette, a mentők kórházba vitték, a Hír24 információi szerint súlyos állapotban.


Fotó: MTI / Lakatos Péter

A Budapesti Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint az ügyben emberölés miatt indult eljárás.

Mélykúton is családi dráma történt hétfőn, a Fejér megyei településen ketten haltak meg, anya és fia. A rendőrséget délelőtt a mentősök értesítették, miután az öngyilkosságra készülő férfi közölte velük, végzett a családjával. Azt is elárulta nekik, hova rejtette a holttesteket. A nőre és a 22 éves fiatalra egy mezőgazdasági területen bukkantak rá, már nem nem lehetett rajtuk segíteni. A Tények úgy tudja, a férfi nevelt fiát egy párnával fojtotta meg, míg párja életét pedig egy kalapács segítségével oltotta ki. A fiatal áldozatról kiderült, a Vác és a Kaposvölgye korábbi NB II-es kapusa volt.

Van összefüggés az időjárás és a bűnözés között?

Fronthatás, viharok, változékony idő, mind kihat az érzékenyebbek szervezetére, feszültséget, agressziót alakíthat ki bennünk – de vajon van kimutatható összefüggés az időjárás és a bűnügyi statisztikák között? Amerikai kutatók megállapítása szerint nagy hőségben, 27 fok felett megugrik az agresszív bűncselekmények száma, mintha a meleg bekapcsolná az erőszakot a bűnözőkben, illetve 0 fok alatt kiugró a betörések száma.
Lehet, hogy a sok bűnügyi hír mögött a szokatlanul meleg időjárásnak is szerepe van?